7. Lakásmenet

A lakhatási válság ma milliókat érint Magyarországon. A hatalomban lévő döntéshozók mégsem tesznek semmit. Elveszik a gyerekeinket, mert nincs otthonunk. A családunkkal együtt lakoltatnak ki minket, mert a bérlőket nem védi semmi. Naponta kell választanunk az evés és a lakhatás között. Lakcím nélkül nem tudunk elintézni semmit. Hajléktalanszállón kell élnünk akkor is, ha dolgozunk, mert nincs megfizethető bérlakás.

Elég volt! Az emberhez méltó, biztonságos lakhatás nem kiváltság, hanem alapvető emberi jog!

2018-ban választások lesznek, és nem engedhetjük, hogy megint olyan kormányunk legyen, ami semmibe veszi alapvető emberi szükségleteinket, miközben milliárdok vándorolnak a haverok zsebébe és luxusberuházásokra.

Ezt a helyzetet egyedül nem tudjuk megváltoztatni. Közösen kell fellépnünk a jogainkért.

Csatlakozz hozzánk! Mutassuk meg, hogy sokan vagyunk és erősek!

Követeld velünk az elhelyezés nélküli kilakoltatások tilalmát, a családok biztonságát, a lakcímhez való jogot, a lakhatási támogatás bevezetését és a lakáspiac szabályozását!

Mikor? 2017. október 14. szombat 14 óra
Hol? Budapest V. ker. Deák tér

Tervezett útvonal: Deák-tér – Gerlóczi utca – Városház utca – Szervita tér – Petőfi Sándor utca – Bécsi utca – József Attila utca – Széchenyi István tér– Akadémia utca – Kossuth tér

A menethez bármikor lehet csatlakozni, és a gyerekeket is szeretettel várjuk sok-sok programmal!

TÁMOGASD A MENETET, hogy még nagyobb és hangosabbak legyünk! https://www.adjukossze.hu/kezdemenyezes/7_Lakasmenet___Csak_egyutt_vagyunk_erosek

SZERVEZD VELÜNK A MENETET! Ha szeretnél segíteni a szervezésben, kérjük töltsd ki ezt a jelentkezési lapot: https://goo.gl/forms/yJK3mXDs5LtFANEA3

CSATLAKOZZ SZERVEZETEDDEL EGYÜTT A MENETHEZ! Ha szeretnél segíteni a szervezésben, kérjük töltsd ki ezt a jelentkezési lapot: https://goo.gl/forms/kym5GYosISmJjnTq1

Csatlakozó szervezetek (a lista folyamatosan bővül):
Alternatíva Alapítvány
A Város Mindenkié Pécs
Budapest Bike Maffia
Együtt-Közösen Fiatalok Lendületben Egyesület
Food Not Bombs Budapest
Habitat for Humanity Magyarország
Heti Betevő – VIII. kerület
Hiteles Mozgalom
Közvetlen Demokrácia Szövetség
Magyar Szolidaritás Mozgalom egyesület
Nemzeti Minimum Alapítvány
Oltalom Katitatív Egyesület
Szivárvány Misszió Alapítvány / Budapest Pride
Valyo (Város és folyó)

További információ: www.avarosmindenkie.blog.hu, 06 20 381 8996 (Udvarhelyi Tessza), avarosmindenkie@gmail.com